Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra erősítése érdekében
 

Tornalja

Beszámoló a Tornaľán megtartott projektrendezvényről

2014. május 30. – június 1.

Tornaľa (Tornalja) Szlovákia

 

A Tornaľán megtartott testvérvárosi találkozó társszervezője a nagy múltú Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (CSEMADOK) helyi szervezete volt. 

Az esemény központi eleme a városi önkormányzat, illetve a település Királyi városrészének Polgári Bizottsága  által szervezett, úgynevezett „Királyi nap” volt. Ezen, és projekt keretében megtartott további találkozókon, műhelybeszélgetéseket az Ezer Gyerek Egyesület munkatársain és a helyi képviselőkön túl részt vettek a Nyírbátorból, Soltról és Nagykárolyból érkezett meghívottak is.

A program pénteken, május 30-án délben a Városházán, illetve a Centrál étteremben kezdődött, ahol a település képviselői és szervezők egyeztették és véglegesítették a találkozó programját.

A közös ebéd után a került sor az első, „Hogy az ötleted dolgozni kezdjen” című tematikus találkozóra, amelyen a Tornaljai Gimnázium tanulói vettek részt. A háromórás interaktív műhelymunkán rövid prezentációk és csoportos gyakorlatok keretében a vállalkozásindítás lehetőségét dolgozták fel a résztvevők. A diákok amellett, hogy megismerkedhettek egy-egy vállalkozási ötlet generálásának módszereivel, a megvalósítás feltételeivel, választ kaphattak arra is, hogy milyen készségek, képességek szükségesek egy korszerű, európai vállalkozás elindításához, illetve, hogy személyen mennyire alkalmasak vállalkozásindításra.

A délután során sorra érkeztek a testvértelepülések képviselői, akikkel a városi önkormányzat munkatársai rövid sétát tettek a városban, bemutatva a település történetét, illetve város fontosabb helyszíneit.

A napot az a közös vacsora zárta, amelyen a delegációk rövid bemutatkozás mellett a résztvevők megismerkedhettek a helyi civil szervezetek tagjaival, tevékenységeivel, és pontos tájékoztatást kaptak a találkozó részleteiről, programjáról. Az este folyamán a delegációk tagjai egy workshop keretében vitatták meg az Európai Unió nyújtotta, akár közösen is kihasználható lehetőségeket, valamint egosztották pozitív és negatív tapasztalataikat az Unió működével kapcsolatban, és javaslatokat fogalmaztak meg főként a hatékonyság és az előnyök és eddigi eredmények kommunikálása, az európai állampolgárokhoz való eljutás, és a közösségi ügyekbe való bevonásuk tekintetében.

Szombaton az események sorát a királyi városrész református templomában megtartott ökumenikus istentisztelet, és Nepomuki Szent János szobrának megkoszorúzása nyitotta. Ezután a résztvevők, a nyírbátori mazsorett csoport felvezetésével közösen elsétáltak a Sajó folyóhoz, ahol a hagyományos koszorúdobásra került sor. A helyiek körében nagy tetszést aratott, hogy a menetet ezúttal a nyírbátori mazsorett-csoport vezette.

A testvérvárosi programnak köszönhetően az egész napos kulturális fesztiválon nem csak a mazsorettek, hanem a Romániából, Nagykárolyból érkezett Rekettye néptánccsoport is fellépett. Jól szolgálta egymás megismerését, a települések polgárainak „fehér asztal” melletti találkozását, hogy a bográcsfőző versenyen is indult mind Nyírbátorból, mind Nagykárolyból egy-egy csapat.

Szombat délután került sor a második műhelybeszélgetésre, amelyen a küldöttségek tagjai a szociális vállalkozás témáját járták körül, különös tekintettel arra, hogy milyen szerepet tudnak ezen terület fejlesztésében az önkormányzatok és a civil szervezetek vállalni. A résztvevők egyet értettek abban, hogy önerőből elsősorban pályázatfigyelésre, az információk megosztása, az adminisztratív teendőkben való eligazodásra van lehetőség. A beszélgetés érdekes része volt, ahol helyi kulturális vállalkozások, szervezetek közötti együttműködés lehetőségei, és ennek az idegenforgalom növelésére gyakorolt hatását taglalták a megjelentek.

A program keretében megtartott következő workshopra egy vasárnap délelőtti villásreggeli keretében került sor. Ezen a helyi vállalkozók saját példáikon keresztül mutatták be a szlovákiai vállalkozások helyzetét, kapcsolatát az európai uniós fejlesztési lehetőségekkel. A beszélgetésben egyaránt szóba kerültek az eredmények és nehézségek is. Ez utóbbiakat elsősorban az jelenti, hogy napjaink gazdasági körülményei között beruházásokra szinte kizárólag európai források bevonásával nyílik lehetőség, de az ezekhez való hozzájutás nem csak adminisztratív terhek, hanem a gyakran elhúzódó elbírálás miatt is nehézkes. Volt olyan résztvevő, aki éppen ezek miatt elállt egy pályázaton való részvételtől. A beszélgetés során ismét hangsúlyt kapott az az álláspont, hogy az önkormányzati szférának épp a lebonyolításban kellene nagyobb szerepet vállalnia. A résztvevők arra is kitértek, hogy milyen lehetőségeket látnak a határon átnyúló, közös vállalkozások indításában.

A program a tornaljai polgármesteri hivatalban zárult, ahol a részvevők értékelték a találkozó eredményeit, és megállapodtak a soron következő projektfeladatokban. Az együtt töltött három napot mindenki nagyon pozitívan értékelte, különös tekintettel arra, hogy sikerült a projekten túlmutató egyéni és szervezeti kapcsolatokat is kiépíteniük a résztvevőknek. Ezek egyikéről, arról, hogy a nyírbátori Lenszirom Színház és Módszertani Műhely 2014-es nyári táborában három toraljai középiskolás is részt vesz a találkozó végén, megállapodás is született.